
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
Perceken múlott a fiatal nő élete, aki a Rákóczi hídnál esett a jeges Dunába január végén. A rendőrség kedd reggel közösségi oldalán azt írta, nagyjából 10 percük volt, hogy kiemeljék, hiszen akár ennyi idő alatt is kihűlhet az emberi test az 5 fokos folyóban. A mentésben a szerencse is nagy szerepet játszott, a Kopaszi-gáti őrs épp ebédszünetet tartott, amikor három-négy ember dörömbölni kezdett az ajtón.
Kiabáltak, hogy segítsünk, mert valaki beleesett a folyóba. Mondhatni én az emeletről a pizzával a számban, kollégám az ügyeletünkről rohant ki
– mesélte az eset után Jambrik Vivien törzsőrmester hozzátéve, másodpercekkel később már teljes felszerelésben ugrottak a hajóba.
Habár a 27 éves nő úszni nem tudott és a folyó körülbelül 300 méterre el is sodorta, a téli kabátja fenntartotta a víz felszínén, amíg megérkezett a segítség. A rendőrök sikeresen kiemelték a Dunából, és mire visszaértek a partra, összegyűltek a mentés sikerességéért szurkoló járókelők, akik tapssal fogadták az életmentő párost. A nőt a parton átadták a mentőknek, akik kórházba szállították.
Címlapfotó: Facebook/BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó