
Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik
A piacon nézelődött egy férfi január 28-án délelőtt, amikor belebotlott az egyik régi barátjába. Szóba elegyedtek, majd megbeszélték, hogy később találkoznak Tiszakécskén, az otthonánál.
Az ismerős a barátnőjével, valamint egy idegennel érkezett a megbeszélt helyre kocsival, beült hozzájuk a férfi, majd csevegni kezdtek. Ám nem pusztán baráti eszmecsere zajlott, rövid idő után kiderült, hogy a társaság azért ment, hogy üzleteljenek – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy rezet akartak eladni neki több százezer forintért, azonban visszautasításba ütköztek. Ekkor az idegen kést rántott, a férfi nyakához szorította, majd követelte, hogy kísérje a lakásába és adjon neki 100 ezer forintot.

Fotó: police.hu
A trió női tagja is bement velük az ingatlanba, az áldozat barátja pedig a kocsiban maradt. A lakásban a sértett el tudott menekülni támadói elől, bezárkózott az egyik szobába. Ám otthon volt a lakótársa, egy nő és annak a gyermeke is. A rabló ezután az asszonyt szemelte ki, kényszerítette a házban lévő telefonok átadására, közben egyszer meg is ütötte. A férfi nem tudta tovább hallgatni, hogy bántják a lakótársát, ezért kijött rejtekhelyéről, hogy teljesítse az elkövetők követelését. Eközben megjelent az áldozatok főbérlője, aki kirakta a lakásból a két betolakodót. A rablók végül két telefonnal és egy hangszóróval távoztak a helyszínről.
A kecskeméti rendőrök nyomozócsoportot állítottak fel a trió tagjainak mielőbbi elfogása érdekében. Egy 35 éves asszonyt és 61 éves párját január 30-án fogták el, egy 52 éves férfinek pedig másnap bukkantak a nyomára a rendőrök. Mindhármukat őrizetbe vették a kihallgatásukat követően és a banda két tagjának a letartóztatását is kezdeményezték.

Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik

A mélybe zuhant egy sportoló a Vértesben, helikoptert is riasztottak

Tragédia: halálra gázolt egy embert az S80-as vonat Isaszegnél

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban

Késsel felfegyverkezett férfi ment be egy XV. kerületi óvoda udvarára, több tucat gyermeket menekítettek ki

Emberi maradványokra bukkantak Devecsernél, 24 éves gyilkosságra derült fény - Videó

Kanállal szúrta ki az ápoló szemét egy férfi

A mentőkre támadt egy ittas nő Budapesten, pedig csak segíteni akartak rajta

Tragédia Rákosligetnél: halálra gázolt egy embert a vonat

674 kilogrammnyi dohánylevelet foglaltak le a Nyírségben

Eddig 50 gyermeket vittek ételmérgezés miatt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe

Motorbaleset a 811-es főúton - Mentőhelikopter sietett a helyszínre