
Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó
Tagadja, hogy megölte öccsét a felsőszölnöki férfi. Azt állítja, testvére már halott volt, amikor rátalált a konyhában, a szájából folyt a vér, ezért segítséget kért egy közelben élő helyi ápolónőtől, aki hívta a mentőket és a rendőröket.
Ismerőseik szerint a testvérpár sokat veszekedett, egyikük szerint a gyilkossággal gyanúsított báty semmirevaló ember volt.
„Ez már várható volt, mert állandóan veszekedtek. És már volt belőle rendőrségi ügy is” – nyilatkozta a Tényeknek egy helyi férfi arról a brutális gyilkosságról, ami pénteken történt a Vas vármegyei Felsőszölnökön.
Az áldozat egy 60 éves férfi, aki úgy tudjuk feleségével és két gyerekével közös otthonából, válása után költözött ide, 5 évvel idősebb bátyja házába. A két férfi együtt élt itt a tragikus estéig, amikor a rendőrség szerint az idősebb testvér kegyetlen módon, éles tárgyakkal kivégezte öccsét, akit korábban befogadott. Ismerősük szerint rossz viszonyuk miatt sejteni lehetett, hogy egyszer katasztrófa történik, de így is sokkolta őket a férfi halála. A faluban mindenki segítőkész embernek ismerte az áldozatot.
„Közmunkás volt, hat órában volt közmunkás, utána meg elment házakhoz segíteni. Igen szorgalmas volt. Hívták, elment és segített” - mondta Bajzek József.
Úgy tudjuk a férfi vérbefagyott holttestét a konyhapadlón fekve találták meg. A szájából folyt a vér. Információink szerint a megölésével gyanúsított testvére rohant segítséget kérni egy közeli házba, azt mondta nagy baj történt. Egy ápolóként dolgozó helyi nő érkezett, aki mentőt hívott. Viszont az áldozaton már nem lehetett segíteni. Úgy tudjuk a holttesten számos, egyenként is halálos sérülést találtak a rendőrök, amiket több éles tárgy okozhatott. A kegyetlen tettel gyanúsított férfi ismerőse szerint korábban villanyszerelőként dolgozott, majd munkanélküli és rokkantnyugdíjas lett. Máshogy jellemezte őt, mint öccsét.
„Ő dolgozott. Ez meg csak otthon volt, a nyugdíjából élt, a rokkantságiból, nem tudom mennyi nyugdíja volt, de az... megmondom őszintén, semmirevaló volt” – tette hozzá a helybéli.
A testvérgyilkossággal gyanúsított 65 éves férfit volt munkatársa szerint könnyen fel lehet dühíteni.
„Nem volt agresszív, meg nem volt olyan, de hát ilyen szélsőséges volt” – állítja Sulics Ferenc.
Emberölés miatt indult eljárás, úgy tudjuk a férfi mindent tagad és azt állítja holtan talált rá öccsére.

Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó

Cetlire írt telefonszámot hagytak egy meghúzott autón Szolnokon, a telefont nem a tettes vette fel

Hajszálon múlt a motorostragédia Zircnél - Videó

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél