
Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő
Január 12-én őrizetbe vették azt a férfit, akit a dunavecsei Mária-szobor vérlázító megrongálásával gyanúsítanak. Mint ismert, a körforgalom közepén álló, a Medjugorjei Szűzanyát ábrázoló műalkotást december 31-én lefejezték, amit egy térfigyelő kamera felvett.
A szobrot 2023. május 19-én ugyancsak összezúzva találták a helyiek, az elkövetőt azonban akkor nem sikerült előkeríteni.
A kunszentmiklósi nyomozók úgy vélik, mindkét bűntény ugyanahhoz a 29 éves román állampolgárhoz köthető, ezért a májusi esettel kapcsolatban is kihallgatták, és már egy eljárás keretén belül vizsgálják a két ügyet – számolt be szerdán a police.hu.

Fotó: police.hu

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön

111 riasztás egy nap alatt – Itt az elmúlt 24 óra mérlege