
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán
Lángok csaptak fel pénteken kora reggel egy társasház negyedik emeletén a hajdúszoboszlói Hősök terén. A katasztrófavédelem beszámolója szerint a helyi és a debreceni tűzoltók is kivonultak, és egy embert kimenekítettek a lakásból, majd az egyik szobában pusztító lángokat egy vízsugárral eloltották.
A Tények.hu olvasója, Czipter Andrea videót küldött a tűzesetről. A felvételen jól látható az ablakon kiáradó, gomolygó füst, valamint a nagy sürgés-forgás a lépcsőházban.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Hírportál információi szerint egy másik ember is volt a lakásban, akit az egységek kísértek ki. Több lakó is csak a hangzavarra, valamint a tűzoltók és mentők érkezésére lett figyelmes.
Egy, a háztömb előtt álló pár a lapnak elmondta, csak az ablakból lehetett látni, hogy történt valami, de mivel füstszagot nem lehetett érezni, ha a rendőrök nem kopognak be hozzájuk, észre sem veszik, hogy tűz van felettük három emelettel. A fiatalok szerint a kigyulladt lakásban egy idős, mozgásképtelen férfi és lánya élnek.

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból