
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétfő délután még megbilincselve ült a fegyveres őrök között, néhány órával később azonban kiderült, nem tartóztatják le azt a kegyetlen, 53 éves, nyíregyházi gyilkost, aki olyan erővel ütötte élettársa torkát, hogy szétzúzta a légcsövét. Ezért a 39 éves nő megfulladt. Az áldozat nevelőanyaként gondoskodott gyilkosa unokáiról, a gyerekeket napokig egy lakásban hagyta a holttesttel a férfi. Ráadásul egyre brutálisabb részletek derülnek ki arról, hogyan bántalmazta rendszeresen a nőt. Alig néhány nappal azelőtt, hogy megölte, az utcán is ájultra vertre párját. A borzalmakról egy szemtanú beszélt a Tényeknek.
„A 12-es buszmegállóban az aluljárótól, és ott is bántalmazta, de ott több szemtanú is volt, nem csak mi. És akkor már ott azt mondták, hogy már többszörösen is elájult a hölgy. És még továbbra is ütötte” – mondta egy helyi.
Alig három nappal később pedig addig ütötte, míg a nő belehalt a sérüléseibe. A bíróság mégsem rendelte el a férfi letartóztatását. Az itt élők rettegnek amiatt, hogy a gyilkos visszament a környékre.
„El nem tudom mondani, hogy ez milyen érzés lehet, főleg az, hogy itt 2500 ember van, gyerekekkel együtt, és ennyi ember közé egy ilyen gyilkost beengedni, ez lehetetlen!” – jelentette ki egy helyi.
Decemberben ráadásul maga az áldozat is segítséget kért élettársa egy korábbi sokkoló verése miatt.
A férfi ellen folyik egy másik nyomozás is, 2023 december elején a sértett tett feljelentést a rendőrségen, miszerint őt a lakásban egy húsklopfolóval bántalmazta és ezt követően pedig be is zárta a lakásba.
Egy hónapon belül háromszor verte össze brutálisan a nőt, végül meg is ölte. Ráadásul úgy akarta félrevezetni a rendőrséget, hogy bejelentette élettársa eltűnését, miközben áldozata holtteste a lakásban volt.
A férfi most bűnügyi felügyelet alatt áll.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen