
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Volt férje, Róbert házába menekülhetett korábban a bántalmazó új párjától az a nyíregyházi anya, akit brutálisan agyonvert élettársa néhány napja. A férfi napokig magára hagyta közösen nevelt gyerekeiket a nő holttestével. Úgy tudjuk, a testvérek egyike, egy 8 év körüli kislány telefonált a rendőröknek, hogy nem tudják felébreszteni nevelőanyjukat. Ráadásul napokig úgy jártak haza az iskolából, hogy a meggyilkolt nő az egyik szobában feküdt.
Végül a férfi is bejelentést tett, de nem adta fel magát, úgy tudjuk lánya házában fogták el.
A gyerekek a sokkoló trauma után vér szerinti anyjukhoz kerültek. A Nyíregyháza közeli településen, ahol a nő korábban férjével élt, szinte mindenki tudta, hogy a férfi, akivel összeköltözött, rendszeresen megveri.
Úgy tudjuk Judit egy éve élt együtt gyilkosával, de még két héttel a meggyilkolása előtt is Nyírteleken látták, exférje otthonánál.
Egy ideje azonban már nem látták. Információink szerint a nőnek saját gyerekei is vannak, akikről lemondott, új élettársa unokáinak nevelését azonban vállalta. Korábban pszichiátrián is kezelték, ismerősei szerint ezt a verés okozta. Néhány éve arról írt bejegyzést közösségi oldalán, hogy attól fél, nem éri meg a születésnapját.
Gyilkosa őrizetben van, halált okozó testisértés miatt hallgatták ki, úgy tudjuk hétfőn letartóztatják. A rendőrök a nyomozás érdekeire hivatkoztak, vasárnap sem nyilatkoztak a gyilkosság részleteiről.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen