
Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása
Súlyos baleset történt csütörtök este a 8-as főúton Székesfehérvár közelében, egy fiatal nő kishíján elveszítette a lábát a becsapódó autó miatt – írta meg közösségi oldalán a Delta Hírek. A 21 éves lány ugyanis felszaladt a forgalmi sáv beton elválasztó elemére, ami után még kiszállt az autójából, és a kocsija mellett várt a a segítséget.
Ekkor érkezett egy másik fiatal autós, aki szintén felszaladt arra az elemre, majd nekicsapódott az ott veszteglő kocsinak. Az autója mellett álló lány lábfejét az egyik autó a beton elemhez szorította, aminek következtében szinte teljesen szétroncsolódott, ő pedig az aszfaltra zuhant.
A mentők a 21 éves nőt súlyos sérüléssel kórházba szállították. A másik kocsi 24 éves sofőrje a lap szerint nem sérült meg. A rendőrök teljes útzár mellett végezték a helyszínelést, amit este 10 óra magasságában be is fejeztek. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.
Címlapfotó: Facebook/Delta Hírek

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták