
Május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést a kormány
Embertelen, de állatokhoz is méltatlan körülmények közül mentettek ki három kutyát a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány munkatársai, akik ezt követően eljuttatták őket a Noé Állatotthonba – derül ki a szervezet szerdai bejegyzéséből.
Hárman, Tobzaska, Padawan és Brizda együtt éltek egy mezőszemerei szegregátumban, utóbbi eb valószínűleg a másik kettő anyja, és bár még ő is csak kétéves, emlői a földig érnek.
A telepről kiszabadított kutyák közül talán Tobzaska van a legrosszabb állapotban. Az egy év körüli kan a szakértők szerint leginkább shar-peire hasonlít.
Testileg-lelkileg megjárta a hadak útját, brutális betegségben szenved, mindenhol sebes, gyulladt a bőre, ha hozzáérnek, vérezni kezd, szinte teljesen kopasz, és még a hallójáratai is be vannak szűkülve.
A négylábú laboreredményeire még várnak, kezelését ugyanakkor már elkezdték: állatorvosi felügyelet mellett gyógyszerekkel, vitaminokkal, samponos fürdetéssel, bőrtápláló olajokkal próbálják meg rendbe hozni.
Tobzaska és társai gyógyulását bárki segítheti anyagi vagy tárgyi felajánlások formájában.
Az állatokat az alábbi felvételen látható telepről mentették ki:

Május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést a kormány

Több veszélyes állatot is tartott a privát keszthelyi állatkertben

Magyarországon nőtt legtöbbet a minimálbér, ami átszivárog a teljes bérskálára

Rezsistop: ezekre a dátumokra kell figyelni

Nyolcéves mélyponton az infláció Magyarországon

173 milliót csalt ki ismerősétől egy 28 éves férfi

Lezárult a keresés: Holttestet találtak a Dunában

Megütötte az igazgatóhelyettest, egy diákot pedig megvert a ceglédi gimnazista

Véget ért a keresés: Rendkívüli hír érkezett a fülöpszállási idősek otthonából eltűnt férfiról

Megvalósult rémálom: Édesanyja életéért küzdött egy ápolónő Pest vármegyében

Kiderült, kinek a holttestére bukkantak az előszállási horgásztóban

Darabokban vitték el a várhelyi kilátót, videón az elképesztő művelet