
Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban
Krém színű, csíkos brit rövid szőrű, de skót fajtatiszta macskát is árult egy csaló az interneten egy budapesti tenyésztő nevében. Az állatokat azonban nem csak házikedvencnek akarta eladni, hanem akár étkezési célra is. A botrányos üzenetváltást lementette az egyik érdeklődő.
Az áltenyésztő 250 ezer forintért kínálta a macskát házikedvencnek, míg 300 ezret kért, ha fogyasztási célból vitték volna.
A megdöbbentő eset eljutott a Szurkolók az Állatokért Egyesülethez is, akik ellátogattak ahhoz a tenyésztőhöz, akinek a nevében árulták a macskákat. A kennel tulajdonosát telefonon érték el, azt mondta, visszaéltek a profiljával, csalás áldozata lett.
„Saját privát csoportomban is kiposztoltam, hogy ez történt velem, hogy melyik az én oldalam, melyik az az oldal. Remélem, hogy IP cím alapján ki tudják nyomozni, hogy ki lehet ez” – mondta.
A csaló azt is írta, hogy a legtöbb állatot a kínai éttermeknek adta el karácsonyra. Az állatvédők szerint ez igaz lehet.
„Minden, ami állatkínzás, azt megpróbáljuk felkutatni, utána járni. Mert elég nagy divat mostanában a TIKTOK-on meg ezeken az oldalakon az a fajta állatoknak a megalázása, amikor azt hiszik ezek a bugyuta emberek, hogy divat, és hogy ez ne legyen divat” – hangsúlyozta a Tényeknek Kapin Richárd a Szurkolók az Állatokért Alapítvány alapítója.
A magyar állatvédelmi törvény tiltja a macska és kutya élelmiszerkénti felhasználását, több év börtönbüntetés járhat érte. De a kereskedő akkor is bűnrészes, ha úgy adja el a macskát, hogy tudja, az állatot elpusztítják.
Egyes információk szerint Kínában évente mintegy 4 millió macska húsa kerül a feketepiacra.

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak