
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az újépítésű szomszéd ház teljesen beárnyékolja az udvarukat, ezért perelték be az új tulajdonoskat. A Tények felvételein jól látszik, hogy az új ház sokkal hátrébb van építve a többihez képest, ez okozhatja a hatalmas árnyékot a kertben.
„Ezt úgy hívják, hogy benapozás, és a napozás meg a kilátás elvesztése, ez gyakorlatilag csökkenti az ingatlan értékét, ehhez nem férhet kétség. Ez előfordulhat akkor is, ha teljesen szabályosan építkeznek” – nyilatkozta Pálvölgyi Tamás ügyvéd a Tényeknek.
Egy szakértő 16 millió forintos értékcsökkenést állapított meg az árnyék miatt, a lakók pedig ezt a pénzt szeretnék megkapni. A perre már 6 millió forintot költöttek, mert másképp nem tudtak megegyezni.
A károsult család nyilatkozott a Blikknek, szerintük az árnyék tönkreteszi a kert mikroklímáját és csak egy kis foltban süt oda a nap. Még a teraszra sem mernek kiülni, mert annyira közel van a szomszéd háza és teljesen belátnak.
A felvételeken jól látszik, hogy ráadásul kamerák is vannak az új ház falán, amik rálátnak a kertre is.
A per 3 éve tart, már több szakértő is megvizsgálta az esetet, azonban a bíróság elutasította őket. Most elrendelték egy szakértő bizottság felállítását, de ez 5 millió forintba kerül és ezt már nem tudják kifizetni a lakók.
A Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint eljárási hiba történhetett.
„Meglehetősen ritka az ilyen úgymond előadás mint az újságcikkben volt, hogy 3 szakértőt meg szakértői bizottságot is kirendeltek, hogy senki nem vette azt észre, hogy nem kompetens szakértő adott szakvéleményt, tehát ez lényeges eljárási hibának tűnik a számomra” – hangsúlyozta.
Az érintett szomszéd azonban azt mondta a Blikknek, hogy az Építési Hatóság mindent rendben talált az építkezés során és neki nincs titkolnivalója.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen