
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy egész szarvascsorda jelent meg csütörtök hajnalban a 83-as főúton Farkasgyepűnél, majd egész egyszerűen nyalogatni kezdték az útburkolatot – számolt be a furcsa, ám igazán aranyos esetről a Magyar Közút Instagram-oldalán. A nem mindennapi jelenséget a szakemberek azzal magyarázták, hogy az agancsosok előszeretettel kóstolgatják a hó és a fagy ellen kiszórt sót, ami bár emberi fogyasztásra nem ajánlott, de a szarvasokra egyáltalán nem káros. A bejegyzésükben közzétett fotókról az is kiolvasható, hogy először éjfél után 22 perccel kapta őket lencsevégre a kamera, de közel másfél órával később, éjjel 1 óra 42 perckor még mindig az utat tisztogatták.
Az eset kapcsán több hozzászólóban merültek fel kérdések, hiszen igencsak furcsa látványnak vélik az utat nyalogató patásokat. Volt, aki arra volt kíváncsi, hogy miért esznek sót az agancsosok, egy másik felhasználót viszont az érdekelte inkább, hogy miért ártalmatlan az állatokra, hogyha az ember nem fogyaszthatja. Nos, annyi biztos, hogy érdemes fokozott óvatossággal közlekedni az utakon, hiszen bármikor találkozhatunk a csemegéző vadakkal.
Címlapfotó: Instagram/@magyarkozut

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen