
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Idén először ünnepelték a Magyar Építészet Napját Kós Károly születésének napján. December 16-án az építész szakma előtt tisztelegtek, és díjazták a kortárs építészeti szcéna legjelentősebb alkotóit, akik méltó örökösei a nagy elődöknek és példaképei a jövendő magyar építészeinek. Az átadón beszédet mondott Novák Katalin köztársasági elnök, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is. A Kós Károly-életműdíjat idén először adták át, amelyet Dévényi Sándor professzor emeritus kapott.
Az építészet összekapcsolja a múltat, a jelent és a jövőt
Lázár János, építési és közlekedési miniszter köszöntőjében kifejtette, hogy Kós Károly 140. születésnapja alkalmából rendezték meg idén először az építészeti díjátadót. Szerinte egy jó díj jelenti a múltat, a jelent és a jövőt. a jó díjat értékalapon adják, és a teljesítmény jutalma és elismerése.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A múlt jelenti azoknak az építészeknek a múltját, akik ma példaképek. A jelent pedig azért jelenti, mert alkalmas arra, hogy itthon és külföldön is megmutassa, hogy kik vagyunk mi magyarok.
A magyar építészet a magyarok önkifejezése, és jól megmutatja, milyen a 21. századi magyarság.
Lázár János megköszönte minden építésznek, hogy részt vesznek a 21. század országépítő munkájában.
Novák Katalin: A teremtett környezet tisztelete mellett kell alkotni
Novák Katalin, köztársasági elnök ünnepi beszédében elmondta, hogy minden ember mást gondol az épített világ és az emberek kapcsolatáról. Szerinte érdemes az épített örökséget értéknek tekinteni, és az ókoriakra gondolni, akik valamit a szakrális terekkel ki akartak fejezni. Szerinte ahol a pusztítás történik, nem mindegy, hogyan lehet megőrizni az értékeket.
A teremtett környezet tisztelete mellett kell alkotni, és ezt fontos szem előtt tartani
– tette hozzá. A köztársasági elnök kifejtette, minden utazása során látja, hogy a régi korok emberei is teremteni akartak, és szerinte minden épület, város mesél. A Sándor-palota is mesél, és a Vigadó épülete is sokat mesél a történelemről. Novák Katalin szerint a műemlékek megvédése ma is kiemelt feladat. Novák Katalin felidézte a Vigadó épületének történetét, és elmondta, hogy szerinte ma egy méltó hely, és nagy üzenete van annak, hogy az építészek mit alkotnak, mit üzennek a 21. századi magyarokról. A köztársasági elnök úgy látja, hogy az építészetben megmutatkozik a múlthoz való viszony, és hogy milyen hangsúlyai vannak a jelennek, harmadrészt pedig, hogy nyitottak vagyunk-e a világra.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Beszédében hangsúlyozta, hogy a mai kor magyar építészeinek alkotásai modernek és korszerűek, az emberek is ilyenek, akik tisztelik a hagyományokat, de alkotnak és azt világszínvonalon. Ilyen a mai magyar 21. századi építészet – tette hozzá. Szerinte a magyar építészetben megmutatkozik, milyen fontos nekünk magyaroknak a magyar kultúra, a sport, és odafigyelnek az emberek hétköznapi életére. Felidézte: olyan kormányzati programok indultak el, amik a hétköznapi élet tereit is támogatják. ilyenek az otthonteremtési támogatások, és ennek köszönhetően sok otthon jöhetett létre és újulhatott meg.
Novák Katalin szerint ezek a saját tulajdonú otthonok megmutatják, milyen a magyar kultúra, a magyar építészet. A köztársasági elnök szerint a beruházások mutatják, hogy Magyarország milyen nyomot fog hagyni maga után, az pedig, hogy 200 új templom épült, láttatja, mi fontos nekünk.
A magyar építészek határon túl is alkotnak, figyelik a trendeket, és elismerik a munkájukat. Novák Katalin kifejtette, hogy szerinte nagyszerű lenne, ha megtanulnánk vágyakozni az iránt, ami a miénk, és büszkék lennének rá, hiszen a magyar építészet csodálatos. Novák leszögezte: szerinte fontos, hogy egymás szakmai riválisaiként egymás szövetségesei legyenek az építészek.
Azt kívánta az építészeknek, hogy az eredmények mellett éljék meg a család, az otthon melegét is, és ne csak az épített kultúrában hagyjanak örökséget, hanem a családjukban, a gyermekeikben is.
Fontos, hogy hittel és szívvel alkossunk
Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnök ünnepi köszöntő beszédében Kós Károlyt idézte: szükségünk van a művészetre, a művészi munkára és a kultúra más termékeire is, ezért meg kell ezeket teremteni. Az elnök kifejtette, hogy ez egy történelmi nap, mert először ünneplik a magyar építészet napját.
Hazánkban olyan országépítés zajlik, amelyet a szülőföldünkhöz kapcsolódóan tartunk elképzelhetőnek
– tette hozzá. Turi szerint Kós életművét ismerni kell, és jó példa lehet az építészek előtt, úgy mint Makovecz Imre életműve is. Szerinte az építészet nagy hatással van természeti és szociális környezetünkre, mert olyan világot tervez, amely anyaghasználatával az emberekhez szól, és azok igényeit formálja. Kós politikus, író is volt, a kulturális élet szervezője is.
Világunk és környezetünk nagy impulzusoknak van kitéve, és fontos az alkotás, hogy a jövőnek hasznos példát adjanak az építészek. Az épített kultúra a mindennapok része, szükség van oktatásra, a múlt épített örökségének megismertetésére az átlag polgárokkal. Kellenek alkotók, akik a hagyományokból táplálkoznak, akik oktatók-nevelők – tette hozzá.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján