
Kemény fagyok után jön némi enyhülés
Hatalmas csalódás érte a gyerekeket szerdán a pécsi adventi vásárban, a szülők teljesen kiborultak a szervező cégre.
Gryllus Vilmos – Nótás Mikulás című gyerekkoncertjét harangozták be a Facebookon, kültéri eseményként hirdették meg, és több mint 1200 helyi jelezte is, hogy érdekli őket. Ám hiába készülődtek a kicsik és nagyok, tíz perccel a kezdés után lemondták a rendezvényt az eredeti helyszínen – számolt be a Pécs Aktuál.
Időben érkeztünk, álltunk és vártunk a gyerekekkel. Körülöttünk legalább még 40-50 gyermekes szülő ugyanezt tette. Majd a kezdés, vagyis 17 óra után 10 perccel felállt a színpadra egy nő, és bejelentette, hogy a koncert a Művészetek és Irodalom Házában lesz, mindenki menjen át oda. Ezzel nem is lett volna gond, ha a gyerekes szülők előre tudják, hogy egy beltéri rendezvényre mennek, hiszen akkor úgy készülnek
– részletezte az egyik résztvevő.
Az új helyszínre csak kevesen fértek be, így a tömeg nagy része kint maradt, a gyerekek sírtak, a felnőttek pedig átverve érezték magukat.
Elkeserítő estére sikeredett, nem így kellett volna emlékezetessé tenni
– panaszkodott egy másik szülő.
A szervezők megígérték, hogy húsvétkor kárpótolják a pécsieket, és ingyenes „ráadás” koncerttel készülnek.
Címlapfotó: Advent Pécs/Facebook

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében