
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az ügyészség a napokban a kár megtérítésére kötelezte azt a férfit, aki dühében letarolt egy virágágyást a Nyíregyháza belvárosában lévő közparkban – derült ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményéből.
Az eset még 2023 júliusában történt, amikor a középkorú férfi egyik nap, éjfél körül ittasan a nyíregyházi Hősök terén sétált.
Ekkor azonban egy férfi megállította, és pénz kért tőle. Mikor elővette a pénztárcáját, a kéregető kikapta azt a kezéből, és úgy tett, mintha elhajítaná.
Ezt látva az ittas férfi a közeli virágágyáshoz sietett, és a telefonjának keresése közben a szépen gondozott ágyásokból a virágokat tövestől kitépte, és azokat a füves területre dobálta.
A rongálással több mint 70 ezer forint kárt okozott, melynek megtérítését vállalta.
Az ügyészség végül a napokban a bűncselekményt elismerő és megbánó férfivel szemben az eljárást felfüggesztette, és kötelezte a kár megtérítésére.
Ha az előírt kötelezettségét teljesíti, és 1 éven belül nem követ el újabb szándékos bűncselekményt, az ügyészség vele szemben jelen eljárást megszünteti.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen