
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az ügyészség a napokban emelt vádat azok ellen a férfiak ellen, akik 2023 februárjában egy komlói szórakozóhelyen összeverekedtek - derült ki a Baranya Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményéből.
Az egyik férfi biztonsági őrként dolgozott, a másik kettő pedig vendég volt a komlói szórakozóhelyen. A biztonsági őr hajnalban durva hangnemben felszólította a fiatalabb vendéget, hogy a záróra miatt hagyja el a szórakozóhelyet. A férfi erre trágár módon felelt, ami miatt szóváltás, majd lökdösődés, dulakodás alakult ki köztük.
A harmadik férfi és egy másik vendég a dulakodók közé álltak és szétválasztották őket egymástól.
A biztonsági őr azonban arrébb lökte a közbeavatkozó férfit, majd megragadta a fiatalabb vendég ruháját és kivonszolta őt a szórakozóhelyről. Ezt a biztonsági kamera is rögzítette, melynek felvétele IDE KATTINTVA érhető el.

A férfi ellenkezett, amire a biztonsági őr elengedte, majd meglökte és ököllel megütötte őt. Az ütéstől a férfi a földre esett. A biztonsági őr átlépte, majd ököllel megütött egy másik vendéget is, amitől ő is a földre esett.
A földre került egyik vendéghez odament egy férfi, hogy ellenőrizze állapotát, mire a biztonsági őr ököllel megütötte újra megütötte annak száját. Az ütéstől a férfi három foga kitört, az ajka pedig megzúzódott.
A harmadik férfi ekkor minden előzmény nélkül egy másik vendéget kétszer ököllel arcon ütött.
A Komlói Járási Ügyészség mindhárom vádlottat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, a biztonsági őrt továbbá súlyos testi sértés bűntettével vádolja.
A garázdaság bűntettének büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, a biztonsági őrrel szemben a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen