
Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból
Mukics Dániel közleménye szerint szombaton hajnali fél egykor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy szén-monoxid-mérgezés történt a Wekerletelepen lévő kétszintes családi házban.
Egy 17 éves fiú életét nem tudták megmenteni, két másik gyerek pedig kórházba került - tette hozzá.
A tűzoltók és a gázszolgáltató szakemberei még nyitott ablak mellett is nagy koncentrációban ki tudták mutatni a mérgező gázt, amely feltehetőleg a kémény nem megfelelő huzata miatt keletkezett - írta a szóvivő.
Mukics Dániel kitért arra, hogy idén már tizenöten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben.
A közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a szén-monoxid színtelen, szagtalan, rendkívül mérgező gáz, ami a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők rossz levegő-utánpótlása, tökéletlen égése esetén keletkezik.

A fotó illusztráció: Tények Archív
A kémény szabálytalan műszaki kialakítása, vagy elhanyagolt állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen. A rendszeres, ingyenes kéményellenőrzés garantálhatja a biztonságot: a családi házban élők az ingyenes kéményellenőrzésre a 1818-as telefonszámon, a 9.1-es menüpontban, vagy a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ugyfelszolgalat címen lehet időpontot foglalni - hangsúlyozta a szóvivő.
Kiemelte: ha valahol új fűtőeszközt kötöttek be, új kéményt építettek, vagy a meglévő kéményt átalakították, ott a kémény használata előtt meg kell rendelni a kémény műszaki átvételét.
Ez magánszemélyeknek és cégeknek is egyaránt kötelező. A kéménysepréssel kapcsolatban minden információ elérhető a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ oldalon.
A szén-monoxid-érzékelő olyan egyszerűen alkalmazható készülék, amely jelez, ha veszélyes gázkoncentráció képződött, így időt és menekülési lehetőséget biztosít.
A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája - áll a közleményben.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki