2025. november 16. vasárnap, Ödön
9°C Budapest

Felpofozták a partjelzőt, durva jelenetek után szakadt félbe egy focimeccs Bonyhádon

Káoszba fulladt a bajnokság élén álló két gárda küzdelme.
Tenyek.hu
2023. december 02., szombat 15:14
Vágólapra másolva!

Óriási feszültség és rendbontás közepette félbeszakadt a Baranya Vármegyei I. osztályú bajnokság nyitófordulójából elhalasztott rangadó, amelyet Bonyhádon pótoltak volna.

A tabella első két helyén álló Lovászhetény-Pécsvárad és a Villány csapata csapott össze, ám  nemcsak a sportzsargonban használt értelemben, hanem fizikailag is – számolt be szombaton a Tolna Vármegyei Hírportál.

A második félidő első perceiben hátrányba kerültek a villányiak, ezután egyre paprikásabb hangulatúvá vált a mérkőzés, és a vesztésre álló együttesnél, majd szurkolóiknál is elgurult a gyógyszer.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Szemtanúk szerint az sem éppen hűtötte kedélyeket, hogy az egyik partjelző többször is kinevette a drukkereket. Végül ezt már nem tudták tolerálni, és a 82. perc környékén az egyik fanatikus odasétált a játéktér szélére, majd nemes egyszerűséggel felpofozta az asszisztenst.

A hosszabbításban, már 1–1-es állásnál aztán végképp elszabadultak az indulatok, előbb a bajnoki éllovas gólszerzőjét, majd edzőjét is kiállította a játékvezető, a villányi szurkolók pedig a ellenfél klubelnökével is összekaptak, a bíró pedig, mikor látta, hogy megpofozott kollégája szó nélkül bevonult az öltözőbe, félbeszakította a találkozót.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk