
Fekete csütörtök: Néhány órán belül több halálos baleset is történt az utakon
Az egyiknél többen súlyosan megsérültek, így mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre.
Tenyek.hu 2023. december 21., csütörtök 15:01
Nem sokkal csütörtök reggel fél nyolc után árokba hajtott egy autó az 5-ös főúton Kistelek és Pusztaszer között, a kocsi utasa meghalt – számolt be a tragikus balesetről az MTI.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az autó lesodródott az útról, és egy fának ütközött. A balesetben a jármű utasa meghalt, vezetője megsérült.
Árokba hajtott egy autó Kisteleknél/Fotó: MTI/Donka Ferenc
Alig néhány órával később nem messze a reggeli tragédiától újabb szörnyű baleset történt, ebben az esetben viszont már három autó szaladt egymásba az 51-es főúton, Sükösd közelében. A katasztrófavédelem közleményében azt írta, hogy két autó az úttesten állt meg, egy pedig az út menti szántásban. Az útról letért kocsi 50 év körüli női sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, egyik utasát pedig mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Fotók: MTI/Donka Ferenc
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


