
Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert
Közel 30 millió forint értékű arany és ezüst ékszer rablását akadályozta meg a rendőrség szerdán, amikor egy szigetszentmiklósi üzletben éppen időben kapták el a támadókat – közölte pénteken a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán. A két férfi alaposan előkészült a rablásra, dupla nadrágot és maszkot vettek, gumikesztyűt húztak, fejüket pedig kapucnival takarták el.
Sz. István a támadás előtt egy buszmegállóban, sporttáskával a kezében várta ismerősét, majd miután megérkezett, megkezdték a terepszemlét. Körbejárták az ékszerbolt épületét, egy kicsit vártak, majd vásárlást színlelve bementek. Egyikük az ajtóban biztosította a másikat, aki pedig bent elővette a játékpisztolyát, a pultra dobta a táskáját és közölte az eladóval, hogy „ez egy rablás”, kezdjen pakolni.
Ekkor megérkeztek a szigetszentmiklósi és a Pest vármegyei rendőrök, akik félbeszakították az akciót, a támadókat pedig pillanatok alatt a földre vitték, és megbilincselték. A két férfi már nem először került szembe a hatóságokkal erőszakos vagy vagyon elleni bűncselekmények miatt. A rendőrség közlése szerint jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásukat kezdeményezték.
Csütörtökön bíróság elé állt az a bandavezér is, aki három évvel ezelőtt néhány társával együtt az utóbbi évek legnagyobb, filmbeillő ékszerbolt rablását követték el Veszprémben. A maszkos támadók másodpercek alatt gyűjtöttek össze 12 millió forintnyi ékszert, a tulajdonos még erőszakkal sem tudta megakadályozni a rablást. Vezetőjük évekre rács mögé kerül.
Címlapfotó: Facebook/Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz