
Emberölés után megpróbálta elrejteni a meggyilkolt budapesti férfi kocsiját
Elfogtak egy 30 éves budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte az ismerősét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu oldalon.
Tenyek.hu 2023. december 02., szombat 16:04
A közlemény szerint a BRFK IX. kerületi rendőrkapitányságán csütörtökön egy férfi tett bejelentést, miszerint a testvére előző nap délután elment otthonról, de azóta elérhetetlen, nem tudja, hol tartózkodik és a telefonját sem veszi fel.
A kerületi rendőrkapitányság azonnal elrendelte a férfi eltűnése miatt a körözést és megkezdte a férfi felkutatását - tették hozzá, azzal együtt, hogy az adatgyűjtés során felmerült a gyanúja annak, hogy az eltűnt 29 éves férfi bűncselekmény áldozata lett.
A nyomozás során a rendőrök látókörébe került az eltűnt férfi egyik ismerőse is, akit pénteken délelőtt elfogtak, majd előállították és kihallgatták. Közben az életvédelmi nyomozók és a ferencvárosi rendőrök együtt egy, a főváros környékén lévő ingatlan udvarán megtalálták az eltűnt férfi autóját, és a ház melléképületében a férfi holttestét is.
A BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és a nyomozók a helyszínen szemlét tartottak.
A BRFK nyomozói a feltételezett elkövetőt, a 30 éves budapesti férfit emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, de vallomást nem tett. A kihallgatás végén a férfit a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását - áll a közleményben.
MTI/Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

