
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Akkorát keringőzött egy autó az M3-as autópályán, hogy az bármelyik profi táncosnak is dicséretére válna. A sztráda sónedves volt, ugyanis előtte túrták el a havat és szórták be az utat a hókotrók, a kocsin pedig minden bizonnyal nyári gumi volt – fűzte a videóhoz a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A hétfőn közzétett felvételen látható, hogy a járgány előbb nekicsúszott a szalagkorlátnak, majd visszapattant róla, a sofőr pedig teljesen elvesztette uralmát autója felett. Újra nekicsapódott orral az elválasztó elemnek, majd egy gyönyörű 180 fokos fordulattal koronázta meg a mutatványt.
Többen is megálltak az összetört kocsi mellett, vezetője azonban nem jött zavarba, és félreparkolt az út szélére. A szalagkorlát is megsérült, de azt már nem jelentette senkinek, ezzel a többi sofőr biztonságát is veszélyeztette.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van