
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
A videón az látszik, hogy a fiút a ruhájánál fogva ráncigálja ismerőse, majd többször durván, ököllel fejen üti.
„Tépd szét az agyát! Tépd szét az agyát, mert szét... a p....t! Nagyon komolyan!” – hallatszik a felvételen, ahogy társai folyamatosan trágár szavakkal bíztatják a verekedőt.
„Adjál neki Bálint, mehet! Adagold meg, mehet! Bumm! Csak a fejét! Csak a fejére menjél tesó! A tarkóját is mindenhol. k... le a p...a!” – tették hozzá.
Néhány kommentelő a videók alatt azt állítja, hogy a felvételen egy Levente nevű fiú szerepel, akit bosszúból vertek meg, azért mert az egyike volt azoknak, akik bántalmazták Pistit, azt a sümegi fiút, aki végül öngyilkos lett.
A gyerek végső elkeseredésében vonat elé vetette magát Sümegen még novemberben. Azóta forrnak az indulatok. Mindenki felelőst akar Pisti halála miatt. Korábban azt a fiút és családját is megfenyegették, aki kirúgta a kamasz lábát egy másik videóban.
Egy ügyvéd szerint a mostani videó alapján, a verekedő kamasz súlyos büntetésre számíthat.
„A fejre mért ökölcsapások, a fej sérülékenysége miatt minimum súlyos testi sértés kísérletét valósítanak meg. Ami önmagában is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Minden esetben orvosszakértői kérdés az, hogy az elkövető milyen sérülést okozott vagy okozhatott volna” – mondta a Tényeknek Sebők Dorottya ügyvéd.
Kerestük a rendőrséget is az ügy kapcsán, akik levélben azt írták, hogy a Tapolcai Rendőrkapitányságon garázdaság vétség miatt folyik büntetőlejárás. Az eset azonban szerintük nem hozható összefüggésbe a 2023. novemberében tragikus körülmények között meghalt 16 éves sümegi fiú esetével.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van