
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Sok száz tonnányi szemét borítja az egykori Rákosrendező pályaudvar melletti több kilométeres sávot. A MÁV próbál küzdeni az illegális szemétlerakók ellen, de vesztésre áll – írta meg csütörtökön a Metropol. A Városligettől néhány száz méterre fekvő, 89 hektáros terület évtizedek óta van használaton kívül, így szinte mágnesként vonzza az illegális szemétlerakókat, akik napi rendszerességgel öntik oda a hulladékot.
Rákosrendező – nevéből is adódóan – valaha az ország legnagyobb rendező pályaudvarának számított, amin napi kétezernél is több tehervonat haladt át. A kilencvenes évek elején azonban a teherforgalom visszaesésével a terület legnagyobb része elvesztette vasúti funkcióját, ma összesen egyetlenegy vasúti vonal halad át rajta, a területen fekvő 45 sínpárból pedig csak néhányat használnak.
Éppen ezért a terület nagy részét már visszahódította a természet, a használaton kívüli sínpárokat, váltókat és bakokat benőtte a gaz, valamint a cserjék. És közben mindent elönt a már évek óta megoldatlan problémát jelentő szemét. Bár a MÁV az elmúlt években már több ezer tonnányi hulladékot elszállított onnan, az illegális szemetelők mégis újra és újra elárasztják a rendezői pályaudvart.
Címlapfotó: Videa/Metropol

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen