
Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen
Az esetről egy helyi nő, Enikő számolt be a Miskolc MOST elnevezésű Facebook-csoportban.
Enikő elmondása alapján munka után még betért egy boltba, amikor észrevett egy krémszínű pulcsis, szakállas, húszas éveiben járó férfit.
A boltból kifelé jövet a zavarodottnak tűnő férfi még mindig ott állt, viszont észrevette, hogy figyelik őt.
Enikő ekkor kétségbeesett, besietett egy házba és az ablakon keresztül visszanézett a férfira, aki a lakótelep egyik lámpája alatt önkielégítésbe kezdett.
Egy kommentelő szerint a közszeméremsértő megegyezhet azzal a személlyel, aki nem sokkal korábban egy iskolás gyermeket zaklatott.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat