
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az első jelzések szerint egy kisrepülő hajtott végre kényszerleszállást kedden késő délelőtt az úrhidai repülőtéren – írja a Feol. A helyszínre tűzoltók, mentők, mentőhelikopter és rendőrök is érkeztek, ezért a lap megkereste a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot a baleset részleteiről.
Egy kisrepülő hajtott végre kényszerleszállást a repülőtéren. A helyszínen látható roncsok meglehetősen súlyos balesetre utalnak, elsődleges információink szerint azonban nem történt komolyabb emberi sérülés
– fogalmaztak, később a helyi hivatásos tűzoltó egyesület azt is elárulta, hogy a helyszínen áramtalanították a sportrepülőt, és kivettek belőle egy kisebb akkumulátort is.
Információink szerint ketten ültek a gépen, mindketten megsérültek, de túlélték a balesetet.
Címlapfotó: Feol/Videa

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen