
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kutyáját védte az a férfi, akit megkéseltek Csepelen még tavaly ősszel. Épp sétáltatta az állatot, amikor egy szintén kutyát sétáltató öt fős társaság rátámadt. Az állatok összeverekedtek. A férfi a kutyáját védte, amikor két kamasz összeszurkálta, majd miután a földre került az állatot kivégezték.
Súlyos állapotban volt a késelés után a 24 éves fiatal. Édesanyja tavaly még az életéért imádkozott.
„Hat helyen szúrták meg. Érte a máját, a hátát, a combját. Ennyit tudok” – mondta akkor.
A fiatal férfi egy staffordsire terrierrel sétált, akárcsak az öt fős társaság. Összevesztek, amire két kutya egymásnak ugrott és egymást marcangolták. Ekkor az egyik támadó előrántotta a kést és fenyegetőzni kezdett.
Ezután az egyik késes támadó megrúgta a férfit, aki a földre esett, eközben a többiek megszurkálták a kutyáját. A két kutya azonban ennek ellenére folytatta a verekedést.
A férfi felállt a földről, hogy szétválassza a verekedő állatokat, ekkor azonban a 16 éves fiú többször megszúrta őt, majd 17 éves társa is belemártotta a kést. Míg a megkéselt férfi a földön feküdt, addig a felbőszült fiatalok kivégezték a kutyát.
A férfi az utolsó pillanatban is védte kedvence életét.
„A gyerekem a vérbe fagyva kúszott a kutyához és sírva mondta neki, hogy ne haljon meg” – idézte fel az édesanyja a szörnyűséget.
A társaság ellen most emelt vádat az ügyészség.
A Fővárosi Főügyészség a támadókat állatkínzás vétségével, valamint emberölés bűntett kísérletével vádolja, közölük a két felnőttkorút, mint bűnsegédet, az ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
A vádlottak korábban letartóztatásban voltak, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak. Akár 15 évet is kaphatnak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen