
Betör a tavasz, napról napra melegebb lesz
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, mert megfojtotta terhes élettársát - tudatta a vádhatóság közleményben az MTI-vel pénteken.
A 30-as évei elején járó férfi Nyírkátán, élettársi kapcsolatban élt a sértettel. A férfi féltékenysége miatt gyakoriak voltak köztük a veszekedések, a férfi többször bántalmazta élettársát, de a nő nem tett feljelentést.
Május 24-én a pár ismét összeveszett, ezért a nő az egyik közelben lakó barátnőjéhez költözött. Három nappal később, hajnali 3 óra körül a vádlott az utcáról figyelte a lakóházat. Amikor élettársa kijött, és a házigazdával a ház mellett beszélgetett, a férfi indulatosan kiabálva, egy 15 centiméteres pengehosszúságú késsel bement az ingatlan udvarára, és élettársát a hajánál megragadva a falu szélre vonszolta, ahol többször megütötte, kétszer megvágta, majd kivette nadrágjából az azt rögzítő zsinórt, és azzal megfojtotta a 20 hetes terhes nőt. A férfi a rokonainál bujkált, mikor a rendőrség elfogta.
A főügyészség a férfit emberöléssel és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja. Az ügyészség azt indítványozza, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, a bíróság ítélje 15 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra - tudatták közleményben.

Betör a tavasz, napról napra melegebb lesz

Meghalt egy nő az M5-ösön Ócsánál

Brutális gólyaharc Kerekegyházán, videó a csata

Veszélyes jövevény jelent meg a magyar vizekben

Egy rossz előzés a motoros életébe került Üllőnél

Rendőrök lepték el útjainkat

Dráma Szabolcsban, egy baba élete volt a tét

Meztelenül találtak rá a magyar lányra, apja ölte meg

Záróvonalon előzött, meghalt egy utas Baranyában

Nem figyelt, ütköztek, felborult, videóra vették

Újabb bűncselekmény derült ki a két életet követelő balesetet okozójáról

Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal