
Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is
Mogyorós, kávés, csokoládés és áfonyás ízvilágú alkotás nyerte el a Budapest 150 Torta címet – közölte hétfőn a Budapest Brand nZrt. Összesen húsz izgalmas cukrászati műremek versenyzett a Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, melyet a Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis fantázianevű alkotása, Müller Csilla kreációja nyert el. Öt döntős torta közül választotta ki a szakmai zsűri a Budapest 150 Tortát, ami november 17-től kapható a cukrászdákban.
A szakmai zsűri tagjai - Balogh Nóra, Andrész Zoltán és Pataki Ádám cukrászmesterek, valamint Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója - öt torta közül választották ki a nyertes süteményt, amelyet az alkotói stílszerűen Születésnek neveztek el.
Célunk egy olyan sütemény elkészítse volt, mely a Budapest alapításának korára jellemző magyar cukrász hagyományok előtt kíván tisztelegni. Tortánk megjelenésében idézi a korszak nagy klasszikusait (Dobos torta, Eszterházy torta), ugyanakkor azoktól eltérő ízvilággal rendelkezik
– fogalmazott Müller Csilla, a torta megálmodója, majd hozzátette, a hangsúly a mogyorón van, míg a kávé és a csokoládé a maguk kesernyés, aromás ízeivel kitűnően gazdagítják a mogyoró ízét. A csavart az áfonya adja, melynek savassága könnyebbé és vibrálóvá varázsolja az összhatást.
Az Auguszt cukrászdák is a közelmúltban ünnepelték az alapítás 150. évfordulóját, ezért a készítőknek külön megtiszteltetés és öröm volt, hogy ők nyerték meg a pályázatot.
Címlapfotó: Facebook/Magyar Cukrász Ipartestület

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény