
Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr
Éppen laborvezetésre készült az intézetében, amikor Stockholmból hívták - mesélte Adam Smithnek, a Nobel Prize Outreach tudományos igazgatójának. Az első gondolata az volt, hogy hány barátja, kollégája és munkatársa járult hozzá ehhez a sikerhez közvetlenül vagy közvetve - tette hozzá, hangsúlyozva: nagyon hálás nekik, és a közreműködésük nélkül a kutatásai, amelyeket Bécsben kezdett, majd Németországban folytatott, nem jutottak volna idáig.
"Ön a második magyar, aki Nobel-díjat kapott ezen a héten" - vetette fel Smith az interjúban. Krausz Ferenc válaszában felidézte, hogy el volt ragadtatva Karikó Katalin Nobel-díjától. Hozzátette, hogy sajnos személyesen egyelőre nem ismeri, de természetesen ismeri a munkásságát, és nagy csodálója nemcsak azért, amit elért, hanem azért is, ahogy elérte.
Nehéz körülmények között akkor is folytatta kutatásait, amikor senki sem bízott benne, és soha sem adta fel, ami legalább olyan fontos üzenet, mint maga az eredmény, amit elért - méltatta. Mint mondta, nagy örömmel néz találkozásuk elé.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Krausz kifejtette, hogy számára kutatásai során az a legizgalmasabb, ha olyasmit láthat, amit korábban senki sem.
"Hihetetlen pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni" - mesélte arról a reggelről, amikor bécsi laboratóriumában 2001-ben először fedezte fel, hogy az attoszekundumos impulzus technikával képesek feltárni az elektronok mozgását.
A TT svéd hírügynökség szintén telefonon érte el kedden Krausz Ferencet Németországban, ahol ünnepnap van.
"A kollégáim élvezik a szabadnapjukat, de remélem, holnap találkozunk, és akkor valószínűleg kinyitunk egy üveg pezsgőt" - mondta a tudós, aki Pierre Agostini Egyesült Államokban dolgozó francia fizikussal és Anne L'Huillier Svédországban tanító, szintén francia fizikussal együtt kapja meg idén a fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért.
Forrás: MTI

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap