
Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból
Vasárnap
Kora délutánig az ország északi felén még több lesz a felhő, és ott esőre, záporra is számítani kell. Délutánra azonban ott is csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, és a déli tájakhoz hasonlóan kisüt a nap. A Dunántúlon viszont gomolyfelhők képződhetnek, amelyekből ott helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is kialakulhat. A délnyugati, nyugati szelet az ország északkeleti felén kísérhetik erős széllökések, délutántól mérséklődik a szél. A hőmérséklet délután 17 és 24, késő este 11 és 17 fok között valószínű.
Hétfő
A ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlását követően döntően fátyolfelhős idő valószínű szűrt napsütéssel, csapadék nélkül. A délies szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 24 fok között valószínű.
Kedd
Az éjszakai köd megszűnik, de maradhatnak rétegfelhős területek, lesz fátyolfelhőzet is, így általában több-kevesebb szűrt napsütésre számíthatunk. Számottevő csapadék nem valószínű. A déli szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4, 13, délután 15 és 25 fok között alakul, délen lesz a melegebb, északkeleten a hűvösebb idő.

Fotó: MTI/Oláh Tibor
Szerda
Általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, majd a nyugati szél. A minimum-hőmérséklet 7 és 16, a maximum 15 és 25 fok között várható, délkeleten a magasabb értékekkel.
Csütörtök
Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. A nyugati, délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A hajnali 3, 12 fokról általában 15 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Továbbra is északkeleten lesz a hűvösebb időjárás.
Péntek
Általában közepesen, illetve erősen felhős időre számíthatunk. Több helyen eleredhet az eső, záporeső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, majd a nyugati szél. Hajnalban 5, 13, a délutáni órákban 14, 23 fokot mérhetnek.
Szombat
Változóan felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat csapadék. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. Néhol megélénkül a délnyugati, majd délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 4 és 13, a csúcsérték 14 és 22 fok között alakul.

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki