
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
„Egy egész temetőt láttunk ott mögötte” – ezt mondta az a fiatal édesanya, aki családjával költözött be egy lakásba és ez a horrorisztikus látvány fogadta őket a szekrény mögött. Három urna a holttestek hamvaival, a halottak fotói és holmijai, gyertyák és mécsesek - ezeket rejtette a ruhásszekrény mögötti ajtó.
Egy fiatal házaspár 3 kislányával költözött a velényi házba, Baranyában. A főbérlő azt mondta nekik, hogy a szekrényhez ne nyúljanak, mert nagyon drága. A bérlő azonban takarítani szeretett volna, mert nagyon büdös volt, ezért megkérte a férjét kérte meg, hogy húzza arrébb a bútort.
„Kinyitottam, ott tele urnákkal, képekkel, halottak személyes tárgyaival meg stb. Mint a filmekben ezek a horrorisztikus valamik. Kicsit beparáztam megmondom őszintén, lesokkoltam. Főleg, hogy látták a lányok is, elkezdtek sírni” – részletezte.
A sokkoló látvány után a család azonnal elköltözött a házból, és követelik az előre kifizetett kéthavi kauciót, ám a tulajdonos nem akarja a pénzt visszaadni.
Egy ügyvéd szerint a bérlőknek van igazuk, az összeg visszajár.
Úgy tudjuk, a család még mindig nem dolgozta fel a történteket és rokonoknál laknak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen