
Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Lengyelországból a hozzátartozók jelezték október elején rokonuk eltűnését a magyar rendőrségnek. Utolsó információjuk az volt, hogy a 43 éves férfi hajdúszoboszlói ismerőseihez ment látogatóba Magyarországra.
A helyi rendőrök kiderítették, hogy egy pár látta vendégül az eltűntet. A 31 éves nő és barátja, egy 41 éves férfi a kihallgatás során beismerte, hogy van közük a lengyel állampolgár eltűnéséhez - írták.
Kiderült, hogy a magyar férfi egy korábbikülföldi munkája során barátkozott össze a későbbi sértettel. Azóta ugyan nem tartották a kapcsolatot, azonban idén nyáron megbeszélték, hogy a lengyel férfi Magyarországra jön meglátogatni őket. A pár elment érte a repülőtérre, majd különböző programokat szerveztek a számára.
Szeptember 30-án este szalonnasütést tartottak a pár házánál, beszélgettek, alkoholt is fogyasztottak, a két férfi azonban szóváltásba keveredett, verekedni, dulakodni kezdtek, ami a lengyel állampolgár halálához vezetett.

Fotó: police.hu
A közlemény szerint a pár ezután úgy döntött, hogy eltüntetik a holttestet. A férfi csaknem tíz órával a verekedést követően ásott a kertben egy majd kétméteres gödröt, beletették a testet, mindeközben egy hordóban elégették ismerősük személyes tárgyait és a hátizsákját. Napokkal később a férfi mintegy 12 centiméter vastagságban betont öntött a betemetett holttestre.
Agyanúsítottak tényfeltáró, részletes beismerő vallomást tettek, a hajdú-bihari rendőrök emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az őrizetbe vett párt és kezdeményezték letartóztatásukat - közölték.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán