
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Lezuhant egy fára erősített kötélpályáról és szörnyethalt egy 16 éves fiú A gyöngyösfalui kalandpark. A tragédia még 2020-ban történt egy osztálykiránduláson. A tini épp félúton járt a két fa között, amikor az egyik hirtelen kidőlt, és három gyerek a mélybe zuhant. Mindannyian megsérültek, egyikükről azóta kiderült, hogy maradandó fogyatékosságot szenvedett. Társa, Zsiga pedig olyan súlyos koponyatörést szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni.
A cég vezetője akkor azt mondta, a tragikus baleset előtt 3 hónappal favizsgáló szakember végzett ellenőrzést a kalandparkban.
Az ügyészség szerint, mindennek ellenére a favizsgáló és a park tulajdonosa is hibázott.
„A kalandparkot üzemeltető elsőrendű vádlott, foglalkozási szabályszegése vezetett a balesethez, amit a másodrendű vádlott, aki a megfelelőségi tanúsítványt kiállította megakadályozhatott volna, hogyha a foglalkozási szabályokat megfelelően teljesíti” – mondta Vassné Szele Adrienn a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője.
A két férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat. Ha bűnösnek találják őket, akár 5 évet is kaphatnak.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval


