
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
Zárkózott, agresszív embernek ismerték Lászlót – ezt mondták az esztergomiak a robbantóról.
A Tények megtalálta a férfi korábbi lakhelyét, a Szabolcs vármegyei Kömörőn élt évekig és itt is tartottak tőle. Kiderült, hogy a családjában korábban tragédia történt, az apja felakasztotta magát, az anyja ezután alkoholista lett és később ő is meghalt. A férfi konditermet épített a házába és egy gyerekjátszóparkot is nyitott a háza udvarán, állítólag senki nem mert bemenni.

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok