
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
M. Zoltán a közelmúltban előszeretettel követett el kisebb bűncselekményeket, elsősorban besurranós lopások, autófeltörések és rongálások miatt is indult ellene eljárás a Bicskei Rendőrkapitányságon. Június 5-én egy felcsúti lakos tárcsázta a segélyhívót és bejelentette, hogy a férfi egy zacskóval a kezében haladt el a háza előtt, váltottak néhány szót, majd amikor a nő megkérdezte, mi is van a zsákban, M. Zoltán sietősre vette lépteit.
A rendőrök a közelben voltak és már pontosan ismerték a férfi lakhelyét, ezért arrafelé vették az irányt. Igazoltatás közben rögtön feltűnt, hogy a lágyékánál szokatlanul dudorodik a férfi farmernadrágja, és viselkedéséből is arra következtettek, hogy ezt az ingével és a testtartásával szeretné eltakarni. A járőrök megkérték, vegye ki, ami a gatyájában van, de ami ezután történt, arra ők sem számítottak. M. Zoltán egy válságos állapotban lévő őzsutát szedett ki a nadrágjából. Az állatnak szigetelőszalaggal kötötte át, ragasztotta le a száját és az orrát, amit a rendőrök rögtön levettek róla, de ekkor már alig lélegzett, és a szívverése is nagyon gyenge volt. Azonnal értesítették az állatorvosi ügyeletet és az illetékes vadásztársaságot, de az apróságon már nem lehetett segíteni, elpusztult.

Fotó: police.hu
A történtek után M. Zoltánt elfogták, és előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra orvvadászat és állatkínzás gyanújával. Kihallgatása során furcsa magyarázatot adott tettére, azt állította, a nádasban, magára hagyva találta meg az állatot és azt gondolta, biztosan sérült, ezért magával vitte, az őz orrát és a száját azért kötötte be, hogy sipító, síró hangját tompítsa, így elkerülve a feltűnést és a kérdezősködést. Az őzsutát zsákba tette, majd azért helyezte át nadrágjába, hogy egy esetleges igazoltatás során hátha megúszhatja a dolgot – írta meg a police.hu.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen