
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Pénteken két Színen ésSzínpetrin élő család tagjai Sajószenpéteren keveredtek konfliktusba egymással. A forgalmat feltartva kiszálltak kocsijukból és szerszámnyeleket ragadtak.
A két család között már egy régebb óta tartó haragos viszony áll fenn.
Az egyikőjük betörte a másik család autójának szélvédőjét, illetve több lövést is leadtak egy gáz-riasztófegyverrel, amit egy szemtanú videóra is vett.
Megkeresésünkre Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elárulta, hogy a konfliktus során orvosi ellátást igénylő sérülés nem történt.
A járőrök néhány percen belül kiérkeztek a helyszínre és három embert állítottak elő a helyi rendőrőrsre, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság fegyveresen, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete bűntett miatt indított büntetőeljárást
- áll a tájékoztatásban.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen