
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Már délelőtt látogatást tett az iskolába egy férfi az egyik bajai általános iskolában április 28-án, ugyanis magával akarta vinni tőle külön élő első osztályos gyerekét.
A dolgozók elmagyarázták neki, hogy gyerekének még három tanítási órája hátra van, ezt pedig először megértette, és távozott is.
Ezután az osztályfőnök értesítette az édesanyát a történtekről, aki megkérte a tanárnőt, hogy ne adják oda gyerekét apjának.
A férfi ebédidőben ittasan tért vissza az iskolába. Mikor a kiskorú meglátta apját, azonnal a napközis tanárnőhöz szaladt, és megfogta a kezét.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfi felháborodott, hogy az anya kérésére nem adják neki oda a gyerekét, üvöltözni kezdett, majd megfogta a kicsi másik kezét.
A pedagógus ezután sem akarta elengedni tanulóját, ezért a támadó megszorította a csuklóját, és megpróbálta ellökni, így végül sikerült a tanárnőtől elráncigálnia a diákot.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség a férfivel szemben.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval