
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
„Az egyiket nyakon lőtték, a másikat hasba” – ezt mondta az az óbudai nő, aki annak a lakótelepnek a közelében lakik, ahol airsoft fegyverrel lőttek rá két kukásra pénteken. Úgy tudjuk, lomtalanítás volt a környéken és egy 55 év körüli férfit zavart a zaj, emiatt pedig agresszív lett. Ekkor elővett egy airsoft puskát és rálőtt a két férfira. Az egyik környékbelit sokkolta a támadás.
„Pont akkor jöttem hazafelé, pont a Madzsar József utcába. Azt vettem észre, hogy egy mentőautó nagyon gyorsan közeledik. Akkor magam elé engedtem és akkor láttam ide áll be. Akkor már rendőrség, mindenki kint volt” – mesélte.
A munkások megsérültek, kórházba szállították őket. Mindkét férfi lágyrész sérülést szenvedett, nem tűnt súlyosnak az állapotuk, de vizsgálatra mindkettőjüket sürgősségi osztályra szállították.
Egy szakértő szerint ezek a játékfegyverek különösen veszélyesek, akár súlyos sérüléseket is okozhat.
„Az airsoft fegyver ugye egy játékfegyver, amely műanyag lövedéket lő ki viszonylag nagy sebességgel. Úgy van kialakítva, hogy normál használat között nyilván az emberi életre ne legyen veszélyes, de ettől függetlenül közelről, illetve a lágyrészeket, vagy élettani részeket talál el, akkor azért tud súlyos sérüléseket okozni” – hangsúlyozta Hajós István biztonságtechnikai szakértő.
A rendőrség azonnal elfogta az agresszív férfit és őrizetbe vette, kezdeményezik letartóztatását.
Információink szerint a két férfit már kiengedték a kórházból.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen