
Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket
Mécsesek, rózsák és egy fehér virágokkal díszített koszorú öleli körbe Nemes Csaba rallyversenyző képét, így emlékeztek rá a szerettei és versenytársai, miután egy tragikus balesetben életét vesztette. A balatonszőlősi férfi vasárnap délelőtt, versenyzés közben halt meg, amikor a Lada típusú rally autójukkal egy fának csapódtak. Testvérével, Richárddal ültek a kocsiban, úgy tudjuk Csaba vezetett.
A tragédia után a Magyar Autósport Szövetség hivatalos közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy az országos bajnokság 4. futamán, az 50. számú autó, vagyis Nemes Csaba és Nemes Richárd autója fának csapódott. Mindkettejüket feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsból.
A helyszínen tartózkodó mentők azonnal a két férfi segítségére siettek, Csaba viszont annyira súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni a szakemberek, az ütközés pillanatában szörnyethalt.
Testvére könnyebben sérült, hátát fájlalta, lapockatáji sérülésre kellett gyanakodni, ezért traumatológiai osztályra szállították.
A baleset után a versenyt megállította a rendező. Az autósport világa most egy emberként gyászolja a férfit. Nemes Csaba 47 éves volt.

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg