
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott egy párkereső oldalon ismerkedett meg a sértettel, aki pénzért kínált szexuális szolgáltatást.
A két férfi 2021. január 14-én este találkozót beszélt meg egy XI. kerületi lakásba. A sértett - miután amfetamint fogyasztott - taxival indult a helyszínre, közben üzeneteket váltott saját élettársával és élettársa nővérével, akik tudták, hova megy.
Az ügyészség szerint a lakásban a két férfi konfliktusba került, emiatt a vádlott a sértettet bántalmazni kezdte, és ezt - miután a megtámadott kimenekült - az udvaron folytatta.

A fotó illusztráció: police.hu
Az áldozat a földre került, az elkövető ekkor levette róla arany nyakláncát a rajta lévő medállal, és elvette a korábban neki átadott pénzt is.
A sértett, amikor bántalmazni kezdték, még fel tudta hívni élettársát, beszélni azonban már nem tudott vele. A bántalmazásra utaló hangokat és az áldozat segélykérő kiáltásait hallva élettársa hívta az általános segélyhívó számot, majd nővérével a helyszínre indult.
A bántalmazott férfi a verés és a korábban elfogyasztott amfetamin miatt kialakult agyvizenyő hatására életét vesztette.
A Fővárosi Főügyészség a 48 éves férfit emberölés és kifosztás bűntettével vádolja.
Korábban a vádlott letartóztatásban volt egy évet, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen