
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétvégén Budapesten egy aggódó szomszéd a mellette lakó fiatal párhoz kértre a mentők segítségét. A XI. kerületi lakásból ugyanis „segélykiáltásokat” hallott, ám hiába csengetett, senki nem nyitott ajtót – derült ki az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-közleményéből.
A szakemberek perceken belül helyszínre értek, viszont ők sem tudtak bejutni a lakásba. Már éppen a tűzoltók segítségét kérték volna, amikor egy 25 év körüli, pucér férfi nyitott ajtót.
Ekkor kiderült, hogy segélykiáltásról szó sem volt, csupán túl hangosan „szeretgették” egymást kedvesével.
A mentők megkönnyebbülve hagyták el a helyszínt, tudomásul vették, hogy bizony ott nincs rájuk szükség.
A bejelentő szomszéd azonban kicsit sem volt ennyire megértő, a hangoskodás miatt komoly vitába keveredett a fiatalokkal.
A címlapfotó illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen