
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A mindössze 31 éves férfi együtt élt édesanyjával Nógrád vármegyei otthonukban, idén július 27-én azonban vacsora közben összevesztek. A vita odáig fajult, hogy a férfi édesanyjához vágta tányérját, majd az asztaltól felállva ököllel ott ütötte és rúgta a nőt, ahol érte. Mikor a férfi abbahagyta a bántalmazást, anyja elkezdte összesöpörni a padlót borító ételmaradékot, ám ekkor fia kikapta kezéből a seprűt és annak nyelével addig ütötte anyját, míg az eszköz négyfelé nem tört.
A nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, fia ellen pedig súlyos testi sértés bűntette miatt indult nyomozás. A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra elrendelt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen