
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
2021-ben egy fiatalkorú fiú az egyik közösségi oldalon megismerkedett egy 11 éves kislánnyal, akit ezután bevett egy zárt csoportba, ahol egy ismeretlen személyazonosságú profillal rendelkező személy szintén beszélgetni kezdett a gyerekkel. Az ismeretlen többször arra kérte, hogy mutassa meg neki nemi szervét, a kislány pedig végül otthona mosdójában készített magáról egy kitárulkozó videót, amit el is küldött.
A gyerek eközben létrehozott egy osztálytársaiból álló csoportot, amelybe felvette a közösségi oldalon megismert ismeretlent, azonban a felvételek eljutottak a korábban megismert fiatal fiúhoz is, aki mindezt 2022 januárjában megosztotta a kislány összes barátjával.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Kalocsai Járási Ügyészség gyermekpornográfia és személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt, a fiatalkorúval szemben pedig végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozta. Az ügyben a Kalocsai Járásbíróság dönt majd – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren