
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
A Farádon élő Ternyák család golden retriever kutyája, Batman a légynek sem tudott ártani, őt mégis kegyetlenül halálra verték. Szerda délután nagy vihar volt a településen, amitől a házikedvenc megijedt és egy hangos dörgés után elszökött otthonról. Két óra múlva az egyik szomszéd értesítette a gazdákat, hogy az állat ott fekszik az udvarán és nagyon rossz állapotban van. Akkor már nyilvánvaló volt, hogy nincs mit tenni, Batman sérülései olyan súlyosak voltak, hogy elpusztult.
A család szerint a sebek, amik imádott kutyájuk testét borították nem származhattak abból, hogy valaki esetleg elütötte a négylábút, sokkal inkább arra utalnak, hogy kegyetlenül agyonverték. A tettes kiléte azóta sem tisztázódott, Ternyákné Horváth Anita elárulta, azon is elgondolkoztak, hogy a rendőrséghez fordulnak, mert nagyon bántja őket, ami történt – írta meg a Győr-Moson-Sopron vármegyei hírportál.

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál