
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kutyatetemeket tett az élelmiszer mellé a mélyhütőbe a kegyetlen szaporító. A perei horrortanyán találták ezeket az állatvédők, ahol egy holland nő többek között bulldogokat szaporítottot. Az állatokat aztán hamis kennel név alatt főként Németországba és Hollandiába adta el. Mikor az állatvédők, a jegyző és a rendőrség kiszállt a perei házhoz, legmerészebb álmukban sem gondolták, hogy milyen gyomorforgató élményben lesz részük. Összesen 4 kutya volt a mélyhűtőben, az állatszaporító telepen pedig csaknem 30 állatot tartott kegyetlen körülmények között a nő. A pereiek, akik folyamatosan bejelentést tettek a bűz miatt, most szabadulnának a szaporítótól.
„Elkezdünk aláírást gyűjteni arról, hogy költözzön el, mert ez felháborító, amit ő művelt, úgyhogy nagyon sokat alá is írták már” – mesélte egy helybeli.
Az ott élők azt mondták, nem tudnak élni a bűz miatt. A nő pedig többször verekedett már, ezért kitiltották egy pár helyről a faluban.
„Egy rettenetes egy nő. Nem tudom, hogy miért van szabadlábon, ezt az egész falu nem érti, szóhoz sem tudok jutni csütörtöktől” – tette hozzá.
A mentésben többek között a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vett részt, ők azóta több bejelentést is kaptak a horrortanyát üzemeltető nőről. Mint kiderült, találtak a házban a szemét között mintegy harminc oltási könyvet, ami vagy üres volt, vagy a regisztráció hiányzott belőle. De foglaltak le állatorvosi vakcinákat is, amivel ő maga oltotta a kutyákat.
A tanyán az elhullott állatok mellett, csontvázakat és nyúzott kutyabőrt is találtak.
A hatóságok egyelőre a boncolási eredményekre várnak, annak függvényében gyanúsíthatják meg a nőt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen