
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint szülővárosa, Hódmezővásárhely csapatában futballozott, majd az Aranycsapat gerincét adó Bp. Honvédhoz került, de egy súlyos térdsérülés lezárta a karrierjét.
Később sportvezetőként tért vissza a futballhoz, "1985-ben Komora Imre az akkor kiemelkedően az ország legjobbjának számító katonacsapat élére hívta", ő lett a labdarúgó-szakosztály vezetője.
Benkő 1994-ig töltötte be ezt a tisztséget, irányításához így a klubtörténet egyik legsikeresebb időszaka fűződik. Benkő László az egyik kezdeményezője volt annak, hogy a Kispest-Honvéd önállósodott, s levált a Honvédelmi Minisztériumról.

Fotó: MTI/Földi Imre
Benkő László 1994-ben megpályázta az MLSZ elnöki posztját, melyet az amatőr klubok támogatásával nyert el.
Újat hozott modern, a racionalitásra törekvő szemléletével, még az sem vetette vissza, hogy néhány elképzelése sokak érdekét sértette. Az ő érájában csökkent például az elnökség létszáma 47-ről 15 főre. Nem segítette munkálkodását, hogy az akkori politikai elittel nézeteltérése támadt
- olvasható az MLSZ megemlékezésében, amely azt is kiemelte, hogy kétéves vezetése során fejlődésnek indult a hazai futball, az olimpiai válogatott például 24 év után ismét kijutott az ötkarikás játékokra, igaz, az atlantai tornán már nem volt MLSZ-elnök, mert maga kezdeményezte a leváltását.
Nem sokkal később a Kispest-Honvéd elnöke lett, 1996-tól 1999-ig látta el ezt a tisztséget. A Caola vezérigazgatójaként rendkívüli megbecsülésben részesült Hódmezővásárhelyen is, ahol a 75. születésnapja után a város díszpolgárává választották.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen