
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A vád szerint a vádlott 2021 márciusában pár napra kölcsönkérte ismerőse kocsiját, majd azt egy autószerelőhöz vitte. A férfi azért, hogy a katalizátor értékesítéséből pénzhez jusson, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül - a bűncselekmény elkövetéséről nem tudó - autószerelővel kivágatta, a helyét behegesztette. A vádlott a kocsi több mint 387 ezer forint értékű katalizátorát aztán eladta – közölte az ügyészség.
Az elkövető az autót ezután visszavitte az ismerősének, aki csak napokkal később vette észre műszaki hibára utaló jelekből.

A vádlott a katalizátor pótlásának munkadíjával együtt összesen 408 ezer forint kárt okozott, amit az eljárás során a sértett által elfogadott 400 ezer forint megfizetésével megtérített.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt a napokban emelt vádat a férfi ellen, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását indítványozva.
A fotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen