
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egyre több mécses van a kerítésen a meggyilkolt férfi emlékére. A kapun még vasárnap is lakat volt. Egész Regölyt megrázta a testvérgyilkosság híre. A helyiek még most is a sokk hatása alatt vannak, miután kiderült, hogy az udvaron lévő gödörbe ásta el bátyát egy férfi, miután megölte.
Az egyik szomszéd úgy tudja, hogy egy ilyen fahusánggal ütötte agyon Zsolt a testvérét. Állítólag ezután napokig élt vele egy házban, csak utána ásta el ebbe a gödörbe.
„Egy külön világ volt az egész. Szegények voltak, mint a templom egere” – árulta el egy helybéli.
Az utcában élők azt mondják, mindketten alkalmi munkából éltek, csaknem 30 évig laktak a házban.
Még most sem értik a faluban, hogy mi történt Zsolttal, a Tényeknek nyilatkozó férfi is azt mondja, hogy szerinte hirtelen bekattanhatott. Úgy tudja, hogy epilepsziás volt. Az utcán is többször összeesett.
„Hogy a Zsolti volt-e gyógyszeres kezelés alatt, azt nem tudom, de valami gondja volt, szerintem azt nem is csukják le” – tette hozzá.
A meggyilkolt Jánost azután kezdték keresni, hogy az egyik munkaadója már hetek óta nem látta. Mikor a rendőrök pénteken kimentek a házhoz, akkor az udvaron megtalálták az elásott férfi holtesttét. Zsolt is megpróbált magával végzeni, mikor meglátta a rendőröket.
Egy a helybeli azt mondja, a gyilkosság után ő maga is járt az udvaron, segített Zsoltnak a motorszerelésben. Közben viszont irtózatos szagot érzett.
„Közben a Jani már a földbe volt. És semmi, hogy bánatos lenne, vagy összezuhanva, vagy akármi, vagy hogy rettegne, mert sose lehet tudni, hogy mikor bukik le” – fűzte hozzá.
A 42 éves férfi ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó tartalom:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen