
Ittasan ült a volán mögé egy buszsofőr Debrecenben, kórházban kötött ki az egyik utasa – Fotók
Az idős asszony le akart szállni, mikor a baj megtörtént. A sofőr ellen vádat emelt az ügyészség.
Tenyek.hu 2023. augusztus 29., kedd 10:14
Négy utast szállított egy távolsági busz sofőrje 2022. december 5-én délután Debrecenben – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség keddi közleményében.
A férfi még mielőtt elindult volna a járattal, alkoholt fogyasztott.
Az egyik kereszteződéshez érve nem tartott elegendő követési távolságot az előtte haladó autótól, nekiütközött hátulról a lassító kocsinak, és nekitolta egy kisbusznak.
A koccanástól a buszon egy leszállni készülő idős asszony elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A férfi a rendőrségen beismerte, hogy részegen ült volán mögé és több szabályt is megszegett.
A Debreceni Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat ellene, és felfüggesztett börtönbüntetéssel büntetné, valamint határozott időre vezetéstől eltiltaná a vezetéstől.
+Ez is érdekelheti

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban


